Volt egyszer egy  reményzöld március...

 Tavaszba  öltözött a hegy, s a rét,

Tavasz csókolta négy magyar folyó

Vidáman, büszkén hömpölygő vízét.

Tavasz szellője indulót dalolt

Az égig érő Kárpátok felett,-

Emlékezzünk a régi márciusra,

Mely elsöpört egy zord magyar tél.

Tavasz volt akkor...Zöldelő vetés

Kibújt a száraz, szürke hant fölött,

S a négy folyó és hármas hegy hazája

Az új remény zöldjébe öltözött.

Pattant a lánc, a rabbilincs lehullt,

S előkerült az ősi, hősi kard,

Kossuth ajkán csendült a riadó,

Mely harcba hívott millió magyart.

Emlékezzünk egy régi márciusra...

Tél volt előtte, bús, halálos tél,

A Kárpátoktól le az Adriáig

Halotti dalt fütyült a gyilkos szél

De egyszer vége lett a tél-halálnak,

De egyszer mégis tavasz lett megint,

Az Isten örök törvénye szerint!

Sok éve már, hogy egy györtelmes átok

halott szívünkre szemfedőt havaz,

De élnünk kell: Isten akarja így,

S üzen nekünk az új magyar tavasz.

A jégbilincs leolvad rólunk mégis,

Ha ránk az új nap tűz- csókot lehel,

S a Kárpátoktól le az Adriáig

A szívünk új márciust ünnepel!

És újra úr lesz ősi szent honában

A rabbilincsre fűzött bús magyar,

Kigyul a tűz s a fény fakó szemében

És  kardot ránt a fáradt csonka kar

Magyar dal száll az elrabolt mezőkön

S az égigérő Kárpátok felett,-

A hosszú tél eltűnik, mint rossz emlék,

S kibontja majd piros- fehér- zöld sejmét

Új március, új magyar kikelet