Drága kis unokám, had meséljek néked!...

Nem tündérről szóló vidám, szép meséket,

Nem is kacsalábon forgó palotákról,

Hanem egy fáradt, véres valóságról;

Bús Magyarországról...

Te az iskolában más tanulsz manapság!...

Csakhogy az a "térkép" nem: térkép, de: rabság!

A mi szent országunk nem volt ilyen forma,

Csakhogy széjjel tépte egy vérengző horda,

És porba tiporta...

Hadd mondom el néked: milyen Magyarország ?...

Én kell, hogy elmondjam, ha mások nem mondják,

Mert így szerte foszlik régi dicsőségünk,

S ha mi elhallgatunk, kacag ellenségünk,

S mindörökre végünk...

Drága kis unokám, figyelj ide szépen...

Magyarország: nagyvolt, nem is olyan régen!

Kárpátok hegylánca körülvette lágyan,

S úgy nézte meg magát a kék Adriában

A tenger habjában!

Velünk beszélgetett a Tátra fenyője...

Nekünk üzengetett Erdély bérctetője...

Magyar kalász ringott a Bácskai földön,

Szabad volt hazánk, nem pediglen börtön,

Trianoni börtön...

Miénk volt Kassán nagy Rákoczi sírja,

Szepesi bércei, nagy Komárom hídja,

Pozsony, az ősrégi koronázó város,

S a dévényi emlék, mely szétdulva már most,

Összetörve áll most...

Kincses Kolozsvárunk is volt egykor nékünk,

S nem volt bús rabságban székely testvérünk,

Királyhágón is magyar volt az élet...

Tanuld meg , hogy így volt! Nem mondok meséket,

Kis unokám, néked...

A bánáti földön magyarok arattak,

Tisza, Dárva, Száva, magyarok maradtak

S magyar volt a Duna, ha most el is pártol,

Egész vaskapuig Dévény városától,

A magyar határtól!

Ha most szegény hazánk szenved börtönében:

Négy folyó, s három hegy van a címerében!

S higyjük, hogy még egyszer valósággá válik,

S a Kárpátoktól le a kék Adriáig

Nem lesz úr itt másik...

Elmondtam hát néked: milyen Magyarország?...

Én kellett, hogy, mondjam ha mások nem mondják,

Akkor itt az élet drága boldogság volt,

S ez a "csonka" ország hej be más ország volt,

Nagymagyarország volt...!